Szalóky István vagyok.

Közel 30 éve fogtam először íjat a kezembe, 1996-ban pedig elkészítettem az első egyfából faragott íjamat. 1998-ben indítottam a vállalkozásom, azóta foglalkozom különböző típusú íjak készítésével, a már jól ismert Szalóky és Kelemen vesszők mellett.

A hosszú évek tapasztalata bebizonyította számomra, hogy csak egyénre szabottan lehet jó íjat készíteni, függetlenül attól, hogy azt verseny vagy hobbi szinten használják.

Fontos számomra és megrendelőim számára is a megbízhatóság, ezért íjkészítés során a saját tapasztalataimat felhasználva maximálisan betartom a technológiai előírásokat. Az íjhasználók véleménye és igénye alapján folyamatosan alakítom és fejlesztem íjaimat.
Az íjak részben természetes anyagokból készülnek. Ezért a markolatoknál olyan egzóta anyagokkal dolgozok, melyek már bizonyították megbízhatóságukat. Ezek a faanyagok a tömegük és homogén szerkezetük miatt jól használhatóak.
A karok anyagában nagyrészt a kanadai juhart használom, de itt is lehetőség van más fafajták használatára is.
Mindezek mellett fontos az esztétika, a forma és az egyediség is, ezért a megrendelővel közösen állítjuk össze az íjat, hogy ne csak technikailag hanem külsőleg is a legjobbat, legszebbet tudhassa magáénak.

Szalóky István íjkészítő

Többféle íjat készítek

Take Down vadászreflex

A take down reflexíj a legsokoldalúbb az összes íjam közül. A markolat négyféle hosszúságban készül, a karok három féle hosszban. Akár vadászatra, akár versenyzésre vagy szabadidős íjászatra minden húzáshosszhoz ideális íj készíthető. Az egyedi lövéstechnikához tudom alakítani a markolat fogását is.

Szalóky Take Down vadászreflex íj

ILF középrész

Az IFL markolat a legújabb fejlesztésem. Maximálisan igazodik a szabványhoz, így használható minden gyártó ILF karjával. Lehetőséget ad a karok oldal irányú állítására is.

Szalóky ILF íj

Longbow

Jelenleg kétféle longbow íjat készítek, egy IFAA kompatibiliset és egy klasszikus longbowt.

Szalóky longbow

Egyberészes vadászreflex

Többféle, nagyon különböző formájú és viselkedésű, egyberészes reflexíjat készítek.
A leghagyományosabb vadászreflex a klasszikus formájú 59″ Classic Hunter.
Az asszimetrikus markolatú gyors és dinamikus 62″ hosszú Raptor.
Az 52″-os Colibri igazi apróvadas vagy szárnyas vadászathoz való íj, akár földön ülve is lehet vele lőni.

Szalóky reflex íj

Egyénre szabott íj

A Take Down íjam a legoptimálisabb arra, hogy egyénre szabjuk. Többféle módon variálható a 4 féle markolat- és a 3 féle karhosszúság. Itt lehet a legjobban megtalálni a megfelelő íjat az íjász számára, attól függően milyen célra szeretné használni azt ( vadászat, hobbi, sport). Az egyedi lövéstechnikához tudom alakítani a markolat fogását.
Nagyon fontosnak tartom a személyes konzultációt és igény is van rá. Itt minden felmerülő kérdést meg tudunk beszélni. Mai modern világunkban ez persze megoldható telefonon, messengeren, e-mailban is, de én szívesen szánok időt a személyes megbeszélésre.

Az általam készített TD íjak nagy sikerrel szerepelnek hazai és nemzetközi versenyeken is.